Szekunder szégyen meg minden amire vágyunk

Hexenhammer

Nyugalom, nem kerülnek olyan sokba az új családpolitikai intézkedések – mutatjuk, miért

2019. február 11. - Lédig Bora

Ha végignézzük az orbáni hét pontot, máris elmúlik a félelmünk. Nem fog olyan sokba kerülni az új családpolitika.

 

 

Társadalmi konszenzus van a családpolitikai akcióterv mellett – jelezte a Nézőpont Intézet. Na és ki fogja ezt kifizetni? Mi, állampolgárok? - merült fel a kérdés a sajtóban, reakcióként a miniszterelnöki évértékelőn bejelentett családpolitikai lépésekre. Természetesen megint feleslegesen veri az ellenzék a tamtamot, hiszen messze nem fog ez annyi pénzünkbe kerülni, mint amennyire jól hangzik a családosoknak. Ha végignézzük a hét pontot, máris elmúlik a félelmünk. Nincs olyan nagy baj: a kedvezmények egy része megint csak annak szól, akinek már amúgy is van, egy másik részét meg töredék akarja majd igénybe venni.

 

1. Bevezetik a fiatal házasok gyermekvállalási támogatását. Minden 40 év alatti nő 10 millió forint összegű kedvezményes kölcsönben részesül. Minden gyereknél egy évre felfüggesztik a törlesztést, három után elengedik a fennálló tartozást.

Azt elfelejtették olyan nagy hangon hirdetni, hogy az első házasságra érvényes a kedvezmény. Akinek az első nem jött össze, a másodiknál már felejtse el a kedvezményes hitelt. Istennek ez nem tetsző, Istennek az tetszik, ha együtt maradnak, akik nem bírják elviselni egymást, esetleg az egyik aprítja a másikat. Arra nem is gondolunk, hogy így már mindjárt nem kell annyi nőnek adni, viszont lehet vele vagánykodni, mennyire nagylelkűek.

 

2. Bővítik a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) kedvezményes hitelét.

Egy kétkeresős értelmiségi családban sem biztos, hogy tudnak félretenni az önerőre, ha albérletben laknak – ahol pedig az egyik szülő egy ideig munkanélküli volt, ott felejtsék el, hogy élni tudnak az állami segítséggel. Akinek nincs félretett pénze, sem lakása, amit eladjon, az fújhatja: továbbra sem lesz olyan egyszerű a történet, mint amilyennek látszik. Köszönjük, Emese.

 

3. A második gyermek születésekor 1 millió forintot, a harmadiknál 4 millió forintot, minden további gyereknél 1-1 millió forintot vállal át a kormány a szülők jelzáloghiteléből.

Szóval vegyünk fel jelzáloghitelt is a csokra vett lakásra, ha már a fizetésünkből nem bírunk boldogulni? Meg nyilván ez sem érvényes visszamenőleg, csakúgy, mint a diákhitel kedvezménye. Ha már vannak gyerekeid, és jelzáloghitelt vettél fel, hogy el tudjad tartani őket, akkor fizesd is ki szépen.

 

4. Azok a nők, akik legalább négy gyereket szültek, életük végéig mentesülnek az szja fizetése alól.

Milyen sok idejük lesz dolgozni négy gyerek mellett, és milyen sokat fognak keresni! A kedvezmény kigondolói valószínűleg férfiak, akik gyermekeik nevelését nagyrészt feleségükre bízták, így aztán fogalmuk sincs róla, mivel jár. Vagy pedig ez is egy kedvezmény, amivel dicsekedni lehet, de nem fog túl sokat kivenni a kasszából.

 

5. Elindítják a nagycsaládosok autóvásárlási programját. Két és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány bizonyos autókra.

Ezzel meg egyelőre úgy néz ki, egy bizonyos márka jár jól, mert újonnan csak azt lehet megkapni olyan áron, amit talán még ki is tudnak fizetni a kedvezménnyel együtt. Azon sem lepődnénk meg, ha ez véletlen lenne, olyan sok a hozzáértő a kormány környékén, hogy könnyen lehet, utána sem néztek, mit lehet kapni ennyiért. Arra megint csak nem akarunk gondolni, hogy a haveroknak jól jön pár új autó, amihez még kedvezményt is kapnak, mert hiszen rászorulnak - természetesen nem a legolcsóbb modellek.

 

6. Megvalósítják a teljes bölcsődei ellátást. 21 ezer új férőhelyet ígér három év alatt. 2022-ben minden szülő bölcsődébe viheti a gyermekét.

Szép, nagyon szép - és hány gondozót vesznek majd fel, ugye nem egyszerre egy fog felügyelni 30 totyogósra? Közeleg már a teljes foglalkoztatottság elérése is, most, hogy a munkaképes és értelmes munkaerő egy jó része lelépett külföldre. 

 

7. Bevezetik a nagyszülői gyedet. 

Minek is, ha mindenki mehet bölcsibe? Meg aztán a magyar anyák nagy része olyan, hogy maga szereti nevelni a gyermekét, a fene vigye el a jó dolgát. Ha a nagymama már nem szülőképes, az inkubátorfunkció kiiktatva, de erre még jó lesz. Főzni is jól tud, legalábbis a sztereotípiák szerint. A mai magyar nagyszülő egészségi állapota egyébként jó eséllyel olyan, hogy nem fog tudni naphosszat rohangálni egy tipegő után – meg aztán elég sok időt elvesz az orvoshoz járás az állami egészségügyben.

 

A gyereket nem lehet visszatenni

Nahát, végigértünk - szóval nyugi, nem olyan könnyű azért ezeket a kedvezményeket megszerezni. Ami a lényeg: nem kaptunk garanciát sem, hogy miután megvannak a vágyott gyerekek, és mindenki kellőképpen kiszolgáltatott a kormánynak, nem vonnak mindent vissza. Hiszen a gyereket már nem lehet visszatenni, értik… Majd csak kezd vele valamit a szülő, elvégre úgy tervezik, négyévenként kifizetik a túlórát is.

 

Mit adtak nekünk a rómaiak?

A Brian élete című Monty Python-filmben teszik fel a kérdést: Mit adtak nekünk a rómaiak? Utána következik a felsorolás, hogy tényleg, mi mindent adtak – ne legyünk igazságtalanok, ne hagyjuk ki most sem. Kezdetben vala a GYED Extra, ami sok családot mentett meg a totális bedőléstől. Régi adósságot törlesztett ezzel az intézkedéssel a kormány: bár nem könnyű visszamenni dolgozni egyéves gyerek mellől, legalább azon nem kell idegeskedni egy évig, miből veszünk pelenkát. Az első pofára esés talán az volt, amikor belengették, hogy ha az anya szül két gyereket, elengedik a diákhitel-tartozás felét. A Diákhitel Központ ügyintézője aztán pontosított az adós lelkes kérdésére: visszamenőleg nem érvényes a kedvezmény, ha már megvan a két gyerek, törlesszél csak szépen teljes összeget. Minél magasabb a fizetésed, annál több családi adókedvezményt kapsz, de a családi pótlékot, ami mindenkinek jár, már meg sem tudjuk mondani, hány éve nem emelték – ezzel a tisztes szegénységben élők megint csak nincsenek kisegítve, hiába küzdenek. A havi pelenkaadag sem jön ki belőle egy csecsemőnél, elég tudni róla ennyit. CSOK-ról egy átlag két-háromgyerekes család az egyre inkább alsó középosztályból jobb, ha nem álmodik, az albérletárak is olyan durván felmentek, hogy amellett félretenni szinte lehetetlen. Ám az új lakásnál egyáltalán nem gond, hogy van már lakásunk, és a használt vásárlásánál is csak bizonyos esetekben. Micsoda szerencse, hogy támogatják azt, akinek már amúgy is van – hiszen akinek se lakása, se önereje, az bizonnyal maga tehet róla, és annyit is ér. Úgyhogy lófasz jár neki, nem lakás, ha már ilyen béna.

 

Ingyen lesz az az egy Biblia

Még valami, ha már magyar kultúra, és gyerekek felnevelésére szánt pénz. Magyarok és keresztények vagyunk, tehát nem kell más könyv, csak egy Biblia, azzal meglesz a gyerek az elsőáldozásig, amikor kap mellé zsoltárkönyvet is? Tudják, mennyibe kerülnek a gyerekkönyvek? A diafilmek? Az értelmes játékok? Megnézni egy-egy koncertet, színdarabot? Tudjuk, mindezek nélkül lehet élni, és aki csóró, annak a gyereke egyébként is hiába értelmes, ne művelődjék, menjen csak szalagmunkára – ezt hívják rosszabb helyeken kasztrendszernek. Elég a díjmentes állami tankönyv, ha jól helyezkedik az egyháznál, az az egy Biblia is ingyen lesz, aztán majd vigyáz rá a büdös kölök.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://hexenhammer.blog.hu/api/trackback/id/tr614620314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MACISAJT 2019.02.12. 07:21:14

@FILTOL: "kerdezitek alszent pofaval de jelzem akik ezt nem teljesitik...kerem ne szaporodjanak..."

Nincs amúgy se idejük mert tüntetni, pardon ellentüntetni kell...És még a buzik zászlaját is elvették/elvitték valakik a nagy tüntetésben, állításuk szerint hárman vertek tizenkettőt:
444.hu/2019/02/09/merce-a-neonaci-masirozas-ellentuntetoit-vertek-fekete-ruhasok/

Muhaha

Nerevaryne 2019.02.12. 07:28:29

Mi a halál ez a téves beidegződés, hogy a megszületett gyermeket az államnak kéne eltartani? A családi pótlék nem állja a pelenkát, miért mit kéne még? A teljes nevelési költséget? Komolyan nem hallottam még ennyi embert azon panaszkodni, hogy egy gyermeket felnevelni pénzbe kerül. Naná hogy abba kerül, bakker minden pénzbe kerül. Az is pénzbe kerül, ha nincs gyerek, mert semmilyen adókedvezményt nem kapsz. De egyet mondok: ha azért nem akarsz gyereket, mert pénzbe kerül, és ez neked elég indok is, akkor jobb is ha egyedül öregszel meg minthogy egy érzelmileg nyomorék gyereket indíts neki a világnak.

Amúgy iszonyat csúsztatás, hogy CSOK-kal nem lehet albérletből házat venni. Budapesten a Nagykörúton belül nem lehet. Meg még egy csomó megyeszékhely belvárosában sem lehet. Elárulom hol lehet: vidéki nagyvárosok agglomerációjában. Vidéki kisvárosokban. Mert pl. Szegeden a telek 25 millió a jobb helyeken. Nem oda kell tervezni, hanem 5-10 kilométerrel arrébb, akkor lesz saját házad abból is amit albérlet mellett összeszedtél. Ha meg nem, akkor csináld azt amit mindenki mióta világ a világ: költöztesd a szüleidet hozzád, add el a házukat, és abból vegyél CSOK-kal újat. Senki nem mondta, hogy egyedül KP-ra kell kicsengetni egy új ház árát, ilyet a németek se nagyon tudnak otthon csinálni.

Cinkes 2019.02.12. 07:32:46

Kik is a fidesz hívei? A kommunizmusban ragadt nyugdíjasok és ostoba prolik. Az előbbi nem szül már, utóbbiaktól meg milyen jövőt várunk... ostoba szolgalelkűek értékrendjét továbbgörgetni nem a siker titka. Akiket meg kéne győzni a szülésről meg azért nem vállalnak több gyereket mert a főcigány maffia államába értelmes ember nem nagyon akar túl sok gyereket világra hozni. A családtámogatási program nem igazán hozta meg a várt eredményt eddig sem, talán pont ezért.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 07:48:57

Ilyen bizonytalan országba, ahol a napi politika arról szól, hogy a führer épp melyik ballábával kel fel, épp milyen megszorító intézkedéseket hoz, vagy épp milyen pénzügyi unortodoxiát kutyul, vagy éppen milyen szart kavar, vagy ki lesz a következő akit ellehetetlenít? Mégis ki vállal egy ilyen bizonytalan országba, ahol hetente kormányellenes tüntetések vannak, parlamenti képviselőket akadályoznak verőlegények a munkájukban vagy a parlamentben kussoltatják őket, ha fel akarnak szólalni? Ilyen környezetbe kéne 25 évre szólóan előre gyermekeket vállalni? De hiszen azt sem tudni, hogy holnap mi lesz, épp milyen forradalom tör ki a diktatúra ellen, nemhogy 25 évre előre. Egy nyugodtabb, békésebb országban ez sokkal könnyebb lenne lelkileg. És akkor még az anyagiakról nem is beszéltem.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 07:56:28

@Cinkes: Ja, azért vállaljanak gyereket, hogy a maffiabanda üzemeiben több rabszolga legyen? Már kezd fosni a főcigány 10 év után, hogy bedarálta a magánnyugdíjakat, ellopta a benne lévő 3000 milliárdot, most meg fingja sincs a baromnak miből fizeti a nyugdíjasokat. Szerintem egye meg a féregje, amit főzött magának.

freemanowe 2019.02.12. 08:00:20

Ez mind szép és jó...elméletben...de sajnos pont a célcsoport még néha használja az eszét.
Ellenben lesz egy csomó célcsoport alatti, aki élni próbál majd vele, csak épp zéró pénzügyi intelligenciával akkora bukó lesz hosszú távon, mint a devizahitel. Ebből a csoportból ismerek egy csomó nőt, aki inkább beállna "szülőgépnek", csak a büdös életbe ne kelljen többé igazi munkahelyet látnia, de egyik sem talál maga mellé olyan kant, aki mindezt finanszírozza...
Szóval...hajrá! hajrá!

roli101 2019.02.12. 08:02:27

Ma megkérdezem a cigány munkásaimat, hogy miként fogják lenyúlni a támogatást. Mert arra ne gondoljon senki, hogy rajtuk kívül túl sokan gondolkodnának 4 gyerekben. Van olyan dolgozóm, aki 25 éves és már 4 gyereke van.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 08:05:24

@Nerevaryne: "akkor jobb is ha egyedül öregszel meg"
Két gyerekről nem hallottál még hülyegyerek? Miért kéne egyedül megöregednie annak, akinek nincs 5 gyereke, mint az epilepsziás csuti orangutánnak. Hamár szaporítani akar ez az ősbarom, miért nem engedélyezi az arra alkalmas magyar emberegyedek fedeztetését szaporítási célzattal? Kezdheti a feleségével.

Kivlov 2019.02.12. 08:06:27

hőbörögjetek csak agyhalott kommerek.
ha nem qrtátok volna el, nem itt tartanánk. sohatöbbéliberálisbaloldalt...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 08:11:22

@roli101: Mert ugye ő is az alkalmazottunk. Csak sajnos túl önjáró az istenbarma és soha nem azt csinálja, amire felhatalmazást kap. Vagy egyáltalán valamire felhatalmazzák a birkái, amikor rá szavaznak? Mert még azt sem tudni holnap mit fog csinálni, nemhogy 4 év múlva.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 08:18:49

@freemanowe: No az ilyenekből kellene ltrehozni egy Nemzeti Szaporítási Hivatalt, akik bizonyos mennyiségű egyedet állítanának elő. Kiválogatnák, szelektálnák az árja magyar ondót, és azzal termékenyítenének magyar árja petesejtet. A siker az elbutulásban teljes siker lehetne. A létrejövő árja magyar egyedek tökéletesen visszamaradottak lehetnének szellemileg, akiket aztán lehetne dróton rángatni, s a fideszre szavaztatni.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 08:18:50

@freemanowe: No az ilyenekből kellene ltrehozni egy Nemzeti Szaporítási Hivatalt, akik bizonyos mennyiségű egyedet állítanának elő. Kiválogatnák, szelektálnák az árja magyar ondót, és azzal termékenyítenének magyar árja petesejtet. A siker az elbutulásban teljes siker lehetne. A létrejövő árja magyar egyedek tökéletesen visszamaradottak lehetnének szellemileg, akiket aztán lehetne dróton rángatni, s a fideszre szavaztatni.

szemi90 2019.02.12. 08:25:05

@Kivlov: Ha kihúzod a fejed orbán seggéből, és körülnézel, rájössz, hogy az általad úgy utált "liberálisbaloldal" sehol nincs már több mint 8 éve. Ennyi teljhatalommal, ilyen adóterhekkel és EU támogatással már egy közepes képességű vezető is kirántotta volna a szarból az országot, ha nem a saját zsebe teletömködésével és hatalmának bebetonozásával lenne elfoglalva leginkább. Szóval szidhatod a libsiket, minden okod megvan rá, de azért ez olyan "más szemében a szálkát" eset.

Kivlov 2019.02.12. 08:30:04

@szemi90:
de vannak. ott majomkodnak a tv-székházban, óvodáskodnak a parlamentben stb, stb.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 08:31:46

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: De még jobb lenne, ha a fideszes árja pártkatonák saját ondót gyűjtenének, azt leadnák a NSZH központjában, majd abból a rendszerhez hű lojális egyedeket hoznának létre. A führer magja külön lenne gyűjtve, az így létrejövő egyedek pedig führerüket nevezhetnék egyszerűen "APA" - nak.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.12. 08:32:43

Érthető a ballibek kétségbeesett tombolása. A családsegítő program olyan lesz, mint a manyup visszavétele és a rezsicsökkentés: lenullázza ismét az ellenzéket.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.12. 08:34:10

@rockjano:

Mert mennyivel jobb ennél Hathézi köldökét meg Varjű haldoklását nézni, ugye?

Timby 2019.02.12. 08:36:14

@MACISAJT: A purdégyárak köszönik szépen ez nélkül is elvannak,majd megszerzik más javait erőszakkal. Mivel a büntetéseknek nincs visszatartó ereje.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.12. 08:40:52

@MACISAJT:

Előző nap összehívták a 20 statisztát a CEU-n, ott kisorsolták melyik 5 lesz buzi, melyik 15 náci. De nem volt idő próbálni, így nem sikerült az élő adás.

szemi90 2019.02.12. 08:44:57

@Kivlov: És milyen érdemi hatásuk van a Vezéred kormányzására? Semmilyen. Orbán teljesen önerőből nem csinál semmi hasznosat. Össze-vissza próbálkozik mindenfélével, hátha az egyik bejön neki. Pedig akár jól is csinálhatná, a lehetőség adott.

Nancsibacsi 2019.02.12. 08:48:34

@zenitó: Látszik hogy sose volt még új autód.
"Mi lesz,ha másnap összetörik az új autó? Lehet kérni újra kedvezményesen?"
Új autónál ha nem is kötelező, de erősen javasolt a casco. Cascoból van olyan, amelyik nem a piaci árat, hanem a vásárláskori értéket téríti. Az önrész meg 10%. Szóval ha másnap összetöri, akkor kap annyi pénzt, hogy 350eFt fog hiányozni egy újabb autóhoz.

" Hogyan fogják megakadályozni a zsebszerződéseket, az üzembentartóval való visszaéléseket?"
Minek élnének vissza? 7 személyes autó annak kell, akinek van minimum 3-4 gyerek. Az meg jogosult rá - szóval megveszi a saját nevére. Semmi értelme sincs más nevére venni és üzembentartóival bohóckodni.

" Sok szegényebb 3 gyerekes családdal fognak autót vetetni a gazdagabb rokonok,szomszédok. "
De miért, mikor ők is megvehetik maguknak, ugyanolyan kondíciókkal?

frikazojd · http://kocs.ma 2019.02.12. 08:58:27

hát erről szól a populizmus (pont mint a kommunizmus): nagyon jól hangzik, de vagy kivitelezhetetlen, vagy eleve nem is akarták megcsinálni és csak porhintés volt.

roli101 2019.02.12. 08:58:51

@MAXVAL bircaman közíró: Ha te azt gondolod, hogy a magyarországi magyarok jövőjének ellopása és a magyarországi közszolgáltatók kinyírása a magyarországi ellenzék lenullázást jelenti, akkor egyrészt sötét birka vagy, bár ezt eddig is tudtuk, másrészt azok külföldi magyarok, akik nem fizetnek magyar adót és nem küldik Magyarországra a fizujukat, azok jobb, ha befogják a pofájukat.
Hol az az ötmillió magyar, aki veri a mellét, ha támogatásra van szüksége, de hülye lenne ideköltözni, hogy segítsen a demográfiai probléma megoldásában? Most van rátok szükség, gyertek most ti segítsétek Magyarországot, lehet ideköltözni, de biztos tudjátok, hogy itt nem csak jogotok van magyarnak lenni, hanem kötelezettségetek is a királyotok jóléte érdekében. Mostani lakhelyeteken csak szavaznotok kell, hogy a királyotok és udvartartása jól éljen, de ha idejöttök, dolgoznotok is kell érte keményen.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.02.12. 09:02:54

@szemi90: és EU támogatással már egy közepes képességű vezető is kirántotta volna a szarból az országot,"
hat akkor a medgyesi gyurcsany bajnai es az szdsz a kozepes alatt volt.
eddig is tudtuk...vegul is a fenti feltetelek kozb3n osszehoztak egy allamcsodot.
hejj dalias idok.mennyivel jobb is volt az.

szemi90 2019.02.12. 09:06:04

@FILTOL: Mi lenne, ha eleresztenétek végre ezeket a szarkeverő MSZP-seket? Szart sem tudtak felmutatni, csak az elkúrást. Én arra vagyok kíváncsi, hogy mire fel ez a kurva nagy büszkeség Orbán teljesítményére? Véleményem szerint teljesen alaptalanul dicséritek, mert semmivel nem jobb mint az "elqúrók".

Nancsibacsi 2019.02.12. 09:07:09

1. Igen, első házasságkötéskor lehet felvennie, a nőnek - és ez a nő hitele, a nő pénze. Ha elválnak, és másik házasságot köt, akkor viszi abba tovább a pénzt és a hitelt is. Ugye mindíg megy a sírás a nők anyagi függetlenségéről, hogy mennyire el vannak nyomva: hát tessék - itt a LEHETŐSÉG. Nem kötelező - LEHETŐSÉG.
2. Az önerőre felhasználható a 10 millió ingyenpénz, amihez csak be kell vállalni hogy x éven belül megpróbálkoznak 3 gyerekkel. Nem, nem kötelező a siker - kell pár sikertelen lombik (amennyit az állam szponzorál aktuálisan), és 0 gyerekkel is megszerezhető a pénz. A másik ez a "de hát én szarul keresek" dolog - bazmeg ménem tanultál olyat, amivel jól lehet keresni? Egyetemen nem csak könyvtár-seggmeresztés szak van - igaz ott a legkönnyebb alibizni.
3. Nem kell hozzá plusz jelzálog hitel, mert az államilag támogatott hitel összege is csökkenthető ezzel (az is jelzálog hitel).
4. Lesz dolgozni idejük, mert a gyerekek felnőnek. Egy 5. osztályos (10 éves) gyerek már egyedül közlekedhet az iskolába. Mivel a sok gyerek után gyakorlatilag pályakezdőnek számítanak, pályakezdő bérrel, így ezt kompenzálja az adóelengedés. Ne felejtsük el, hogy a családi adókedvezmény 99eFt-ja még efölött van (apa adó + mindkét szülő járulékokból levonható). Akinek sok gyereke van, az gyakorlatilag alig fizet adót.
5. A kormány mindig is VW csoportos autókat vásárolt, ez meg leginkább a Dacianak kedvez, szóval az eszmefuttatás bukta. Az szerintem teljesen becsülendő, hogy minél olcsóbb az autó, annál többet térítenek. ráadásul ennek így értelme is van - nem úgy mint az elektromos autók szemmel nem látható támogatásának.
6. Fel tudnak venni dolgozókat, csak megfelelő bért kell adni. Így működik ez a piacgazdaságban.
7. Ez egy lehetőség - nem kötelező. 70ezer bölcsődei hely se elég 100ezer születéshez úgy, hogy mindenki 1 évet bölcsiben töltsön - de eleve nem is mindenki akar bölcsibe menni. Aki akar, ezentúl mehet, aki meg dolgozni akar, és a gyereket a nagyinál hagyná, az se bukja a gyedet.

frikazojd · http://kocs.ma 2019.02.12. 09:09:09

@FILTOL: ez gyakori mantra a narancskomcsiknál, de még soha nem tudták nekem megmutatni miért is volt szarban az ország 2008 előtt (2008 és 2011 közt a nemzetközi válság hatásai voltak a mérvadók, amiből szarbán pont azért tudott aránylag jól kijönni, mert bajnaiék a lehetőségekhez képest jól kezelték. bár ezt felfogni kicsit komplexebb mint sorosozni meg migránsozni)

Nancsibacsi 2019.02.12. 09:14:36

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "Már kezd fosni a főcigány 10 év után, hogy bedarálta a magánnyugdíjakat, ellopta a benne lévő 3000 milliárdot, most meg fingja sincs a baromnak miből fizeti a nyugdíjasokat."
Már bocs, de magánnyugdíjpénztárból SENKI se kapott nyugdíjat Magyarországon. Abba befizettünk 3000 milliárdot, közben meg fizettük az adóból a nyugdíjasokat - ez így k.rva nagy üzlet volt, mondhatom.
A másik hogy nézd már meg a magánnyugdíjpénztár mi volt:
- Nagyon hosszú távú lekötés - nyugdíjig nem nyúlhatsz hozzá
- A befizetés 4%-a kezelési költség - EZ KIBASZOTT SOK.
Ilyen rossz pénzügyi termék nem létezett még a világon. Ha megnézel egy folyószámlát, ahol nincs lekötve a pénzed, ott is 1% körül van a teljes díj. Itt meg 4% volt, lekötött betétnél. Normális?
A magánnyugdíjpénztár biztosan párt kifizető hely volt, mert az teljesen irreális, hogy ilyen kondikat ingyen törvénybe foglaljon BÁRKI. Bizonyítani nem lehet, de ahogy bezárták a pénzcsapot, lett nagy sírás meg córesz a baloldalon.

FILTOL · http://hulyekkimeljenek.blog.hu/ 2019.02.12. 09:20:21

@frikazojd: jaj.tudom. 94 98 kozott meg a bokros csomag ÁTHÚZÓDÓ hatasa miatt ment az ország szekere.
tudod az van h ezt a lejart szavatossagu mantrat mar senki nem veszi be.

Nerevaryne 2019.02.12. 09:20:34

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Azokról beszéltem akik azért nem vállalnak gyereket, mert a családi pótlék nem állja a pelenkát. Hogy a halálba sikerült ezt félreérteni?

freemanowe 2019.02.12. 09:32:25

@Nerevaryne: Szubjektív vélemény, de szerintem akinek a családi pótlék kell ahhoz, hogy a pelenka kérdést megoldja - inkább ne vállaljon gyereket, mert önmaga sem életrevaló. Az ilyen mégis mit fog továbbadni a gyerekének (és az utókornak)...?

Nerevaryne 2019.02.12. 09:33:50

@freemanowe: Ez volt az én mondanivalóm is. A poszter úgy állítja be, mintha az állam valaha is fedezte volna a gyereknevelés teljes költségét, holott ilyen soha sehol nem volt.

Kivlov 2019.02.12. 09:35:25

@szemi90:
legalább próbálkozik, nem pedig "nyilvánvalóan nem csináltunk semmit, csak úgy tettünk mintha kormányoztunk volna"

freemanowe 2019.02.12. 09:43:38

@Kivlov: hjah...csinálnak valamit, csak épp a cselekedeteik 90%-a rosszabb, mintha semmit sem tettek volna. (A 10%-ot elismerem, hogy hasznos és szükséges volt - de így összességében azért nagyon csálé a mérleg...)

pioneer2016 2019.02.12. 09:51:33

Ez az egész egy nagy parasztvakítás. Ha a tételeket részletében nézem sok buktatóból és irreális elemekből tevődik össze. De ha egyes elemei működnének is mi, vagy ki biztosítja azt, hogy nem törlik el egyik napról a másikra úgy, mint pl.a Lakástakarékot. Ez a jogbizonytalanság sokakat megfontolásra késztet majd, legalábbis a gondolkodó, értelmes emberek körében.

szemi90 2019.02.12. 09:52:38

@Kivlov: Hát igen, próbálkozik. Az a legnagyobb gond, hogy a körülötte lebzselő kontraszelektált seggnyalókat nem képes kipenderíteni. Ha olyan jó szakembereket talált volna a gazdaság irányítására, mint amilyent a propagandára, már beköszöntött volna a kánaán. Addig meg csak szívunk. Egy biztos. Orbán neve nem fog eltűnni a süllyesztőben. Vagy hatalmas zseniként fognak megemlékezni róla, mert olyant tudott, amit mi többség nem láthattunk át szerény képességeinkkel, vagy pedig Magyarország egyik legrosszabb vezetőjeként, aki mindenre hajlandó volt hatalmának megtartása érdekében.
Egyelőre ez utóbbit látom esélyesebbnek. Ez az én véleményem, tetszik-nem tetszik. Befejeztem, mert termelnem kell a GDP-t.

m.t. 2019.02.12. 10:19:19

@FILTOL:
Ezt az ervet remelem csak akkor hasznalod ha az egeszsegugy, oktatas meg kivandorlas jelenlegi helyzete nem a zelmultnyocev hibaja.

haXXXor 2019.02.12. 10:19:49

Mondjuk a részletek még nem ismertek, mégis sírsz az egész miatt... tipikus. Viszont tény, hogy ismeretek nélkül sem több ez mint egy jólléti állam jólléti csomagja. Norvégiában, Dániában, Hollandiában vagy Svédországban egy teljesen pozitív kezdeményezés lenne a regnáló hatalomtól egy ilyen családpolitika/népességpolitika de itthon, ahol vannak ezeknél komolyabb gondok is, egyenesen bicskanyitogató. Harmincöt éves férfiként elég nehéz lesz szülnöm 1 gyereket is (nemhogy négyet) viszont cserébe szépen lassan bedarál a vadkapitalista ingatlanpiac, a kilátástalan főváros lakásvásárlási lehetőségek (kiemelkedően magas fizetéssel, vállalkozással, stb.. tudok vidéken venni egy lakást aminek az ár-érték aránya, a mai magyar viszonyok között elfogadható. Fővárosban pedig csak azért nem mert irreálisan magas áraknál csak a buta ember akar birtokolni bármilyen javat is... ), a szenny szar ami körbevesz az utcán, az igénytelenség a környezetünk és más embertársunk iránt. Sokakkal ellentétben szerencsésnek tartom még magam, de a közöny, a depresszió és a szomorú jövőkép nálam is megvan... mármint az ország mostani helyzetét nézve. Korrupt szar minden, aki csókos jól él és onnét lop ahonnét nem feltűnő elvenni és ez a közeljövőben sem fog változni. Ugyanazok a nyomorék politikusok vannak az élen akik 10-20 éve is, a fiatalabb generáció meg pont olyan irányba halad mint a mostaniak 10-20 évvel ezelőtt. Zseniális. És akkor így tartunk ott, hogy legyen négy gyermekem mikor még párom sincs, ha meg nincs/nem akarok/buzi vagyok dögöljek meg ott ahol vagyok... és mondom, én még szerencsés vagyok mert legalább pénzem/munkám van de ebbe az országba bármi 'boldog' dolgot tervezni (akár vállalkozás, akár család szintjén) szinte felesleges mert úgy is elbassza valamelyik, éppen regnáló kormány.

Nancsibacsi 2019.02.12. 10:20:16

@pioneer2016: A lakástakarék nem lett eltörölve, az ÚJONNAN KÖTÖTT lakástakarékok támogatása lett megszüntetve. A régieket ugyanúgy támogatja az állam. Kirpóbálták, rájöttek hogy nem az a hatása, amit elvártak, így befejezték a támogatását. Senkit se érintett negatívan a változás - mint pl. amikor Medgyessy megszünette a támogatást a már megkötött, futó lakáshiteleken, és kénytelen volt mindenki kiváltani deviza hitellel.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.02.12. 10:26:36

@frikazojd: Ezt a bejegyzést tudom ajánli grafikonokkal bemutatva, hogy a magyar baloldali vezetés már a válság elött elcseszte. Tehát ebben tökéletesen igaza volt Gyurcsánynak.
europeanphalanx.blog.hu/2019/02/12/merlegen_a_teljesitmeny

Nancsibacsi 2019.02.12. 10:28:47

@haXXXor: A kelet-európai országok főváraosai közül csak Varsóban és Bukaerestben olcsóbbak a lakások, mint Budapesten, szóval egyáltalán nem túlárazottak. Eddig voltak irreálisan olcsók.
Egyedülállóként hiába keresel aránylag sokat, elég nehéz lakást venni (még megélni is) - ez Magyarországon így működött 20 éve is, meg ma is így van. Viszont fiatal párok esetén sokkal jobb a helyzet, és több a lehetőség, mint 20 éve volt.

pioneer2016 2019.02.12. 10:34:13

@Nancsibacsi: "az ÚJONNAN KÖTÖTT lakástakarékok támogatása lett megszüntetve"

Na most. A gyermeket ugye vállaljuk a várható kedvezmények reményében és közben szüntetik meg a kedvezményeket. Mi a különbség?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 10:36:13

@szemi90: Jó szakemberek a propagandára? Éppen most állapította meg a bíróság Hadházy esetében, hogy a köztévé hazudik reggel, délben meg este. És nem saját maguk vallották be, mint Gyurcsány, hanem bírósági perrel lett belőlük erőszakkal kiperelve. ~s ilyen per még több sz@z van. Ezek nem szakemberek, hanem kapzsi seggnyalók, akik a pénzért még az anyjukat is elárulják, a lányukat meg eladják kurvának.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 10:37:56

@Nancsibacsi: Miért, miért fideszbirka? Mert nekik nem lesz három gyerekük.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 10:40:40

Tény, hogy ezeket az intézkedéseket még a nácik is megirigyelhették volna. Milliók az árja faj fenntartására. Azt a kurva!

konrada 2019.02.12. 10:41:08

@frikazojd:
Tán mert nem akarod látni, azért nem olvasod el sosem erre a választ, ezért kérdezed.

...de ha nem csak megjátszod a hülyét, hanem tényleg nem tudod:
Nézd meg a 2006-2007 sarokszámait összehasonlító táblázatban az új kelet-európai EU-s országokkal összehasonlítva:
GDP növekedés
GDP arányos adósság változása,
államháztartási hiány
infláció
munkanélküliség....

Ha ezeket végig nézed, fogod tudni a választ. (Persze csak akkor, ha tényleg kíváncsi vagy rá. Annyit azért megkérdeznék: te tényleg nem hallottál az Őszödi Beszédről? És ha hallottál, nem gyanús, hogy 2006 az előrébb volt, mint 2008????)

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 10:46:13

@Kivlov: Ő legalább bevallotta, és próbált változtatni a hibákon. Ezzel szemben a csuti ötgyerekes fedező kandisznó megy a feje után, míg bele nem ütközik egy betonfalba.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 10:48:10

A geci amúgy rászolgál nevére. Ő a termékenység istene.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 10:56:14

@pioneer2016: Jogbizonytalanság hát az van. A törvények ebben a maffiaállamban semmit nem jelentenek. A führer aktuális kedélyállapotától függnek. Most is böffentett egyet, s minden birkája issza szavait. Szerintem el is kezdhetik neki a szaporítást a birkái, hogy a jövőben is legyen elég rabszolgája a führerüknek. Akár kint a réten, legelés közben.

szemi90 2019.02.12. 10:57:39

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Hát én csak annyit látok, hogy sikeresen meghülyítették az ország felét. Ez szigorúan szakmai szemmel kiváló teljesítmény. Az emberi oldalát meg mindenki ítélje meg saját maga.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 11:01:33

@Nancsibacsi: Hagyjuk, egymás mellett elbeszélünk. Illetve te beszélsz el szándékosan mellettem. Nem próbálok már semmit megmagyarázni nektek, teljesen felesleges, nem fárasztom tovább magam. Majd magatok rájöttök, amikor már késő lesz. Ez a sorsotok.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 11:04:14

@szemi90: Hülyéket nem nagy tudomány meghülyíteni. Sőt, az a legegyszerűbb dolog a világon. Nem fogok ezért senkit dicsőíteni. Sőt, mélységesen elítélem.

Kivlov 2019.02.12. 11:09:59

@freemanowe:
Szerinted. :D

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
F*szt vallota be. Lebukott. A bevallás az lett volna, ha este 8kor kiáll az M1re és elmondja. De csak sunyizott 30 másik ökör előtt.

@szemi90:
A legrosszabb címet rég elvitte Ferkó. :D

frikazojd · http://kocs.ma 2019.02.12. 11:10:45

@konrada: @megamovieboy: igen, erről beszélek. minden olyan grafikon amin emelkedést szeretünk látni, az szépen emelekdik, ahol csökkenést, az lassan csökken, minden elviselhető siznten van. Mindez nagyon jól látszik a @megamovieboy által hivatkozott oldalon.

Aztán 2008-ban bebasz a válság, látszik is a grafikonokon, néhol még ma sem értük el a 2008 előtti szintet (pl. ilyen az államadósság, illetve az adóteher a propaganda ellenére,) de persze ez már egy másik történet.

DFK 2019.02.12. 11:12:20

@frikazojd: akkot hallgasd meg Ferenc testvér 2006-os.vallomását, miszerint annyival voltunk túl az ország lehetőségein, hogy azt elképzelni nem tudták. Ugye a választás után visszacsinált adócsökkentés megvan... Szóval a 2008-as válságra már kivéreztettétek az országot.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.12. 11:16:43

@pioneer2016:

"sok buktatóból és irreális elemekből tevődik össze"

Pl. a ballibek bukása az egyik.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.12. 11:19:32

@FILTOL:

Annak oka, hogy nem halt ki még az ország: Bokros, Bajnai, s az EU-transzeferek. Ha mindez nem lenne, szomáliai szintű nyomor lenne, s már nem 2 millió, hanem 11 millió magyar mosogatna Londonban.

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.12. 11:25:04

@frikazojd:

A ballib nedves fantáziákban Bajnai valamiféle reinkarnációja, ifjabb verziója az Egyetlen Szent Örök Árpi Bácsinak - mindketten tévedhetetlen, hibátlan istenségek, miattuk forog a Kárpát-medence.

Demokra Tamás 2019.02.12. 11:29:44

ennyir nem bírjátok lenyelni? :)))

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.12. 11:30:23

@roli101:

"a magyarországi magyarok jövőjének ellopása és a magyarországi közszolgáltatók kinyírása"

Pont az ellnkezője történt.

A manyup-cápák lehorgászása Orbánék egyik legjobb gazdaságpolitikai lépése. Semmi ok nem volt, hogy spekulánsok kezeljék a magyarok nyugdíjadóját

A közszolgáltatók garantált extraprofitja se volt a nép érdeke..

frikazojd · http://kocs.ma 2019.02.12. 11:31:37

@DFK: abból inkább arra emlékszem, hogy "az egész politikai elit hazudott" - és ez azóta mit sem változott. Az egész politikai elit hazudozásból él 1910 óta napjainkig.

Viszont itt most bizonyos grafikonokról volt szó, amihez nem kell túl sok magyarázat: követed a szemeddel.

frikazojd · http://kocs.ma 2019.02.12. 11:35:25

@MAXVAL bircaman közíró: neked nem szoktam válaszolni, bolgármigráns, de bazmeg ez a 2 komid pont egymás alá került, te selejt:

"@FILTOL:
Annak oka, hogy nem halt ki még az ország: Bokros, Bajnai, s az EU-transzeferek. Ha mindez nem lenne, szomáliai szintű nyomor lenne, s már nem 2 millió, hanem 11 millió magyar mosogatna Londonban.

@frikazojd:
A ballib nedves fantáziákban Bajnai valamiféle reinkarnációja, ifjabb verziója az Egyetlen Szent Örök Árpi Bácsinak - mindketten tévedhetetlen, hibátlan istenségek, miattuk forog a Kárpát-medence."

Akkora kretén vagy hogy arra nincsenek szavak, nem tudom hogy képes valaki fizetni ezért a trágya munkáért. Jó tudom mindjárt megpróbálod megmagyarázni, de attól csak még rosszabb lesz. Ez ilyen birca modus operandi.

Nancsibacsi 2019.02.12. 11:36:21

@pioneer2016: "Na most. A gyermeket ugye vállaljuk a várható kedvezmények reményében és közben szüntetik meg a kedvezményeket. Mi a különbség? "
Semmi. Megígéred hogy szülsz gyereket, megkapod a pénzt/hitelt, megszűnik a támogatás, a pénzt senki se kéri vissza, a hiteled fizeted tovább ugyanúgy. Mint említettem, senkit se ért hátrányosan a döntés, aki a múltban kötött lakástakarékot. Egyedül a Medgyessy alatt megszüntetett kamattámogatott lakáshiteleknél volt olyan, hogy a kormány variálása miatt támogatás ért valakit, aki hosszú távra elköteleződött. Itt ilyenről szó nincs. Max akkor lehetne, ha a fideszt leváltaná valaki a következő 20 évben - de ennek kb annyi az esélye, mint az emberiséget kipusztító meteor becsapódásának.

Nancsibacsi 2019.02.12. 11:40:17

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: "Miért, miért fideszbirka? Mert nekik nem lesz három gyerekük. "
És akkor mit csinálnak a 7 üléses autóval, hülyegyerek? Egy 7 üléses autó egy 5 üléses kombinál 1-2-3 millióval drágább. Ha nekik elég az 5 üléses, miért "vennének" trükközve, üzembentartóival 7 ülésest, kb ugyanannyiért? Amit valószínűleg el se adhatnak, valószínűleg nem lehet rá üzembentartóit kötni, stb-stb. K.rva nagy üzlet.

Nancsibacsi 2019.02.12. 11:41:50

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: Mondtál egy hülyeséget, érvekkel megvédeni nem tudod, jön a személyeskedés - értem, csak a szokásos baller stílus :-)

pioneer2016 2019.02.12. 11:42:29

@MAXVAL bircaman közíró: "Semmi ok nem volt, hogy spekulánsok kezeljék a magyarok nyugdíjadóját"

De legalább eltűnt szőröstül bőröstül a nyugdíj megtakarításunk. Vagy úgy vigyáznak a 3000 milliárdra, hogy még mi sem látjuk. Erre gondoltál?

Nancsibacsi 2019.02.12. 11:49:34

@frikazojd: "gyakori mantra a narancskomcsiknál, de még soha nem tudták nekem megmutatni miért is volt szarban az ország 2008 előtt"
2002-2010 között volt ugye mszp kormányzás. 2008-ig gazdasági fellendülés, pénzbőség volt - ezt Magyarország nem használta ki, míg a régiós vetélytársak növekedése kilőtt mint a higany a forró teába tett lázmérőben, addig mi annak örültünk, hogy sikerült az EU átlagot elérnünk. Valójában a vetélytársaink között tök utolsók voltunk. 2008-ban jött a válság, a vetélytársak is recesszióba süllyedtek, de míg náluk ez pár százalék volt, és eleve egy magasabb szintről indultak, addig nálunk 10% fölöttire sikerült, az alacsonyabb szintről. Ennek okán nem Szlovákiát vagy Csehországot kellett megmentenie az IMF-nek - pedig akkoriban mindkettő jobban függött pl. a teljesen bezuhant autógyártástól mint mi -, hanem Magyarországot.
Na ezért volt szarban az ország nem 2008-ban, hanem 2002-2010 között VÉGIG, és épeszű ember ezért nem akarja, hogy ezek mégegyszer hatalomra jussanak, akárkivel karöltve. Mivel ők olyan szinten balf.szok, hogy amikor sok pénz van, pörög a gazdaság, azt se tudják meglovagolni, ha meg jön a válság, akkor meg gyakorlatilag rögtön felrakják a kezüket, és hívják a csődbiztost.

Nancsibacsi 2019.02.12. 11:52:17

@pioneer2016: "De legalább eltűnt szőröstül bőröstül a nyugdíj megtakarításunk. Vagy úgy vigyáznak a 3000 milliárdra, hogy még mi sem látjuk."
Már leírtam, hogy a manyup az egy teljesen hülye ötlet volt, és hogy miért. Csak a magánnyugdíjpénztáraknak volt jó. Nagyon helyes hogy eltűnt, és pótolták vele azt az adókiesést, amit arra kellett költeni, hogy az állami nyugdíjakat kifizessék úgy, hogy a nyugdíjbefizetés a magánynyugdíjpénztárba ment.

Dorinda41 2019.02.12. 11:57:51

4 gyereket neveltem fel nagyrészt egyedül. Oké, kapok egy kis adókedvezményt. Ettől még nem szaladok Fideszre szavazni. Miért gondolja mindenki, hogy hülyék vagyunk és nem látjuk a fától sz erdőt?

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 12:02:39

@Kivlov: De bizony bevallotta. Egy szűk körben. Hogy te és a korrupt tolvaj haverjaid nem voltak ott, az semmit nem jelent. Elég az ha saját magának elszámol az ember a lelkiismeretével. A geci még erre sem képes, önmagának sem képes bevallani a bűneit, ami a legalja. Aki a gyengeségét tagadja, az erejét nem érdemli. És itt jöjjön néhány kínai bölcselet:
- A túlságosan megfeszített íj, könnyen elpattan. A túlságosan élesre fent kés, hamar kicsorbul.
- Megszülni, de nem birtokolni, megalkotni, de nem hasznosítani, vezetni, de nem uralkodni.
- A kerékagynál lévő űrtől lesz a kerék használhatóvá. Az edény a benne lévő űrtől lesz használható. A falakban lévő űrtől lesz használhatóvá a ház. Az anyagból keletkezik a forma. Az anyagtalanból a lényeg.
- Nézem és nem látom. Hallgatom és nem hallom. Megragadom és nem tudom megfogni. Szembe megyek vele és nem találkozom az elejével. Utána megyek és sehol sem fedezem fel a végét.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 12:12:57

@Nancsibacsi: Nem személyeskedtem, és nem magyarázok semmit ezerszer. Belétek fáradtam. Hallgasd orbánt, attól boldogabb leszel. Nem vitatkozom, egyszerűen leírom a vélemnyem, aztán vagy elhiszed vagy nem. Minek magyaráznom valamit, amit úgysem értesz meg? Teljesen felesleges birkákkal beszélgetni. Erre már rájöttem 9 éves dúlásotokból. Ti csak az erő nyelvéből értetek, de lehet még abból se.

konrada 2019.02.12. 12:16:39

@frikazojd:
Aham:
Munkanélküliség:
2005-2007 között csak Magyarországon nőtt az új kelet-európai EU-s országok közül, a többiben negyedével, felével csökkent.
GDP ugyanezen időszak alatt: a leggyengébben teljesítő Szlovénia növekedése is 2,5x-öse volt a magyarnak, a többiek 3-5x nagyobb ütemben nőttek.
Államháztártási hiány 3-5x nagyobb.
GDP arányos adósság: Csak nálunk nőtt.
Infláció is itt volt a legnagyobb (kivéve az ez idő alatt kiemelkedően növekvő Lettországot, ahol a GDP is kiemelkedően nőtt..)
Mind ezek összességében "sikeresen" megágyaztak annak, hogy letolt gatyával érkeztünk a világválságba, és egyedüliként nekünk kellett az államcsődöt megelőzendő bevállalni azt az IMF gyámságot, ami az általuk előírt megszorításokkal visszavetette a évekre a magyar fejlődést.

...ha erről beszélünk, akkor értjük egymást, csak azt nem, hogy ez neked miért nem érzékelhető probléma....

Kolompár Magneto 2019.02.12. 12:20:17

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög: felütötted a közhely lexikont? Bénábbnál bénább hülyeségek ezek.

haXXXor 2019.02.12. 12:20:26

@Nancsibacsi: Nem értek veled egyet. Varsó/Bukarest oké de pl Prágához képest semmivel sincs sem hátrébb, sem előrébb a fővárosi árképzés.Nem vagyunk kiemelten olcsók és drágák sem. A probléma számomra inkább ott van, hogy egy kifejezetten borús jövő fele haladunk (mindjárt leírom, hogy mire gondolok) miközben az ingatlanárak alakulásánál egyértelműen látszik a lufizódás (befektetési célra vásárolt ingatlan 5% körüli hozamot hoz aminek az árait nem a racionális gazdasági eredmények mozgatják - azaz nem igazodnak/igazodtak a bérek növekedéséhez) amit kb az irreálisan alacsony alapkamat pörget csak. Alacsony a szabad (képzett!) munkavállalók száma miközben a bérek rekord magasan vannak ami egyenlő azzal, hogy bővülni érdemben (már) nem lehet. Ennek ugye hamarosan lesz ára mivel mint ahogy minden más, a gazdasági életben is minden az egyensúlyra törekszik. Jön a Brexit, USA izmozik Kínával és az EU-val miközben mi is izmozunk mindenkivel. Jobbról az orosz gazdasági nyomás présel és mindezek mellé irreálisan magas élhetési költségek társulnak. Ezek egy részét nem én mondom, elég egy portfolio.hu-t felütni és máris olvasható. Ezek pedig problémák mert pénzt nyomni nem lehet, annak csak a munka ad értéket de mivel a munka terén alacsony hozzáadott érték jellemző az országra így az irreális élhetés kigenerálta az irreálisan magas bérezést (hagyjuk azt a hülyeséget, hogy ez a realitás meg ez alacsony még. Alap közgazdaságtan az egész...). De mindegy is, előbb-utóbb ennek böjtje lesz, viszont a magyar kormány kezében nincs semmi megoldás erre, hisz ha jön egy galiba, meg nem vásárolt kötvénypakk, egy nagy méretű elbocsájtás/leépítés vagy bármi más, nem lesz eszköz a kezünkben hisz a rekord alacsony alapkamatot lejjebb nem lehet vinni, emeléssel meg üdv újra 2008... Jó eséllyel nőnie kell a munkanélküliségnek hisz bővülés, növekedés nélkül nem tud működni egy vállalkozás sem. Jó példa erre az Audi esete: mindenki örömködik, hogy a dolgozók kiharcolták ezt a szép bércsomagot (ami irreálisan magas pénzeket takar) de valójában baromi nagy árat fog először minden más győri, majd maguk az Audisok is fizetni.... kezdődik majd az áremelkedéssel (ingatlan és szolgáltatások) amik igazodnak az audis bérekhez (ugye ingyen pénz még mindig nincs) amit persze ők megfizetnek de a többi győri már nem fog tudni. Egy Tescos, egy orvos/tanár/rendőr/tűzoltó vagy épp bármilyen bolti eladó már szopni fog. Aztán ahogy kiderül, hogy a dízelek gyártásával le kell állni, az elektromos autók meg túl korlátozottak, plusz az egyik nagy piacuk, a Brit is "elveszik" a Brexit miatt, jön majd a racionalizálás, a költségcsökkentés vagy rosszabb esetben a költözés egy olyan helyre, ahol "kisebb logisztikai teher van" (segítek, kedvezőbb adózási feltételek/olcsóbb képzett munkaerő).

Tudom, a vége teljesen offtéma már de minden mindennel összefügg ami ott indul, hogy a magyar ingatlanpiac vadkapitalista piac...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 12:21:16

@MAXVAL bircaman közíró: Neked is kívánom, hogy a meg nem született gyermekek nyugdíjjárulékából kapd a nyugdíjad. Öröm lesz nézni, amikor a 10000 forintos nyugdíjad átutalja részedre orbán.

megamovieboy · http://europeanphalanx.blog.hu/ 2019.02.12. 12:25:30

@frikazojd: Látom felesleges neked grafikonokat mutogatni. Azt az egy dolgot kellett volna észrevenned rajtuk, amire már előre felhívtam a figyelmedet, miszerint a gazdasági fellendülésnek semmilyen hatása sem volt ránk, hanem csak stagnáltunk, miközben a csehek, szlovákok egyre távolodtak tőlünk. A lengyelek meg ha nem is fejlődtek, de a válság ellenére kezdtek elhúzni tőlünk, azaz a fellendülést alapozásra használták fel. Így maradtunk tökutóolsók a V4-ek között gazdaságilag.
Arra meg nehéz mit mondani, ha szerinted nem a hiánycsökkentés céljából történő hitelfelvétel a baj, hanem az, ha a szétesett gazdaság miatt nem fizetjük vissza pikkpakkra pár éven belül.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 12:28:17

@Nancsibacsi: A birkákkal elég nehéz beszélgetni. Mindenre az a válaszuk, hogy beee!

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.02.12. 12:29:36

@frikazojd:

A lényeg, hogy a te fajtádnak rossz legyen. Ez mindig azt jelzi, a népnek jó.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 12:31:05

@Nancsibacsi: De van mikor nem bégetnek, hanem kellemes ünnepeket kívánnak. A fideszbirka márcsak ilyen. Érdemesebb őket békén hagyni, hadd legeljék tovább a mérgezett füvet, amibe szép lassan belepusztulnak.

Kivlov 2019.02.12. 12:36:49

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
"...önmagának sem képes bevallani a bűneit..."
Honnan tudod? Ott voltál? Lehet, h ő is bevallotta már valakinek, csak még nem bukott le? :)

És itt jöjjön egy magyar bölcselet:
sohatöbbéliberálisbaloldalt... :D

Kis kiváncsi 2019.02.12. 12:45:49

Hát elég furcsa rendelkezések az biztos. Sajnos sok lényeges ponttal nem foglalkoznak megint. Hihetetlen hogy az ország egyes területein a gyerek még meg sem született de már versenyezni kell a óvodai helyért. Vicces az is maximálták a születés alatt kapható pénzt. Még jó hogy az adót meg százalékban vonják.Így nem csak a dokinak kell zsebbe fizetni hanem mindenkinek.Mert persze vagy vár a kismama a ultrahangra,laborra vagy fizet. Nevetséges hogy bölcsődei,óvodai programra 100 milliárd megy el és sportra meg 125.És ezzel mindent elmond a kormány mennyire is családbarát.

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 12:48:39

@Nancsibacsi: Meg hogy lehet személyeskedni egy nickel? Személyeskedni csak létező személlyel lehet, nem egy ismeretlen fantommal. Úgyhogy ne vedd sértésnek, amit írok, mivel fingom nincs róla ki vagy, de hogy őszinte legyek nem is nagyon érdekel. Egy ideológiai feudális, autokrata eszmével állok szemben, amit úgy hívnak orbánizmus.

konrada 2019.02.12. 12:54:00

@haXXXor:
"miközben az ingatlanárak alakulásánál egyértelműen látszik a lufizódás (befektetési célra vásárolt ingatlan 5% körüli hozamot hoz aminek az árait nem a racionális gazdasági eredmények mozgatják"

"kezdődik majd az áremelkedéssel (ingatlan ..."

...de össze azért ne verekedj magaddal!;)
Lufizálódásnak szvsz. azt nevezik, ahol túlértékelt a valós értékhez képest, nem pedig azt, ahol a nyomott ár a vásárlóerő növekedéssel közelíti a környező országok piaci árait...

...egyébként meg: Az EU lényege a vámmentesség. A termelésnek meg sok esetben szállítási láncolat hossza.
Ti.: lehet hogy te nem, de a károgók egyik fő érve máskor (egyébként jogosan!), hogy az EU-n belül a magyar bérek az egyik legalacsonyabbak, s pont erről tájékozódni is lehetett az audis sztrájk kapcsán: a most elért bérek még mindig a legalacsonyabbak a cégcsoportnál az EU-n belül.
Így EU-n belül legfeljebb Romániába (de már ott is közel a magyar bérszint, viszont nincs munkaerő), vagy Bulgáriába mehetnének.
...viszont akkor jelentősen nőne a szállítási lánc költsége, bizonytalansága.
...esetleg mehetnének nem EU-s országba, viszont ott a bérelőnyt elviszi a vám, és persze a szállítási lánc.
...szóval nem eszik olyan forrón a kását...

Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög 2019.02.12. 12:55:01

@Kivlov: Az nem lebukás, ha valaki bevallja hogy hibázott. A tolvaj bukik le, amikor lop és tettenérik, mint orbánt. Annak súlyos pszichológiai problémája van, aki titkolni próbálja a hibáit azért, hogy tökéletesnek lássák az alattvalói, mint orbánt. Vagy beteg az illető, vagy sunyi gazember. Mindenesetre egyik sem való miniszterelnöknek.

Kivlov 2019.02.12. 13:15:21

@Öszödön pörölyt köpködő körömpörköltölő Ördög:
Ha bevallja az nem. Csakhogy ő nem vallotta be a népnek! :D

HaD 2019.02.12. 13:46:36

Megint egy agitpropos benyögésen lehet rugózni egy két napig...orbán/gyurcsány meg röhögnek az orruk alatt:)...ezek kamu felületes "intézkedések" de a nép kajálja...vagy szidja vagy isteníti...és ezzel el is végezte a dolgát e a tetű kisz titkár. Oly qrvára beleszarnak ezek abba hogy a kis magyar gojokkal mi fasz lesz 10-20 év múlva mint a pinty....annak tapsikolni hogy lesz bölcsődei férőhely??? Na és...gyerekmegőrző hogy az anyja mehessen szarér hugyér melózni valami fasza kis céghez akikkel kollaborál a "magyar elit". Az hogy honnan a faszból lesz olyan pedagógus aki valóban fontos lenne hogy egy normális oktatási rendszerbe elindítsa a kisembert arról szó nincs...meg hogy ez a padagógus menyit fog keresni és abból hogyan fog megélni? Ja hogy eladhatja borsodalsón vagy somogyfelsőn a házát 3 milliáért(már ha megveszi valaki?) aztán abból elindulhat a nagyvárosba dolgozni ahol is eladósodva kezdheti a kisember őrzését... Jól járt vele a bank((akik pofátlanul a "magyar elit"-tel seftelve lehúzzák a magyart rendesen) jól jár vele az építő iparos akik azzal vannak elfoglalva hogy az emút 30 évben lenyúlt zs-t most mossák tisztára az adófizetők meg a gci eju pénzén.....Lehet villiogni hogy vagy 300 ezer alulképzett melós nem kerül az utcára mert az építő iparban ellébecolgathat...miközben állítólag munkaerő hiány van...egy kibaszottul torz gazdaságilag még az unokákat is megnyomorító gazdálkodás...gazdálkodás???....folyik,ami minden csak nem az hogy a fiatalok erre a kamura alapítsanak családot...talán ezért is tervezi annyi hogy elhúz innen a náthásba...csak ez a statisztika mostanában valahogy nem kap hangsúlyt...nem is értem miért:)

HaD 2019.02.12. 13:55:18

Isten adja ennek a tetű bandának hogy sikerüljön a küldetése és szétverje az ejut...aztán visszacsempéssze kis hazánkat a ruszkikhoz amin ez a csányi féle stróman banda ép dolgozik....aztán egy szép napon egy ruszki barinak megtetszen a vengerszkaja provincíja és elküldje ennek a tetves bandának meg a mocskos kölykeiknek a meghívót Moszkvába:)...

HaD 2019.02.12. 14:03:41

Egyébként valami okoska tudna abban segíteni hogy megmondja a legutóbbi nagy közvélemény kutatás a családok védelméről hogyan puhatolta ki hogy ezek az intézkedések szükségesek..."sajna" az én kérdő ívemet a hülye anyósom kidobta:)....de csak volt értelme pár milliárdot kiadni hogy megtudja ez az orbán hogy mit kell tennie a családokért??? Gondolom fellelhető az összefüggés a kérdések és a jelenlegi intézkedések közt?!? vagy nem

sZulamith 2019.02.12. 14:06:59

Nem is tudom, de nekem idegen ez a 7 pontos családpolitika. Azt gondolom, hogy a gyerek nem egy termék, akiért fizetnek. Éppen ezért ilyen hírverést nem tennék. Ahol a gyerekere úgy tekintenek, mint áldás, örömforrás a családban, ott van is gyermek. Az sem lenne baj, ha a felnőtt fiatal nem azt látná, hogy az idős szülő, nagyszülő otthonba kerül.

BiG74 Bodri 2019.02.12. 16:32:17

Kiváncsian várom, hogy mi lesz ebből a nagy családtámogatásból.
Kicsit szkeptikus vagyok, mert félek, hogy ha fityisz a családokat is meg fogja védeni, abból mi fog kisülni? Selmeczi2 felkészül!

haXXXor 2019.02.12. 23:36:58

@konrada: Nem veszek össze magammal... az egyik a fővárosi ingatlanárak, a másik a győri bérlemény árakra vonatkozik. Bérelni ma még egyszerű bár Győrben a mostani emelés nélkül is nyomta fel az árakat az Audi.

A bérek és a kiadások kéz a kézben járnak. Ekkor működik jól egy ország gazdasága. Ha az árakhoz mérten nőnek a bérek, akkor van minden rendben. 2012 óta szerintem az ingatlanárak (de nevezzük lakhatási költségeknek) nagyobb mértékben nőttek, főként azért mert a kamatok rekord alacsonyan vannak tartva. Tehát a lakhatási költség nagyobb mértékben nőtt, mint a keresetek (a helyes arány számításához azt mondják, az átlagbér 1/3-át tehetik ki a lakhatási költségek. Ez most nettó 300k körül van a fővárosban. Ez azt jelenti, hogy az átlagos lakhatási költség hitellel vagy bérleménnyel + rezsivel 100k körül kéne, hogy legyen)

A Fidesz kormány egyik fontos intézkedése volt az alapkamat csökkentése amivel a fogyasztást akarták élénkíteni. Ez amúgy össze is jött nekik, csak a probléma ott van, hogy egy idő után ezt a kamatlábat emelni kéne, hogy ha jön az újabb válság, legyen mivel újra beindítani a fogyasztást. Ezt ugye a mai napig nem teszik meg, a következő válság meg nem fikció... de ezekről bőven lehet máshol olvasni.

Az ingatlanárak önmagában pedig semmit nem jelentenek.. nincs ilyen, hogy olcsó vagy drága. Mindig viszonyítani kell. 2010-ben nem azért volt olcsó és nem azért nem vették a lakásokat mert kevesebb vagyona volt az embereknek mint most, hanem azért mert a bankok konkrétan nem adtak hitelt (igen tudom, voltak kivételek.. de ez kevés volt akkoriban). Aztán jött a kamatláb faragása + jó üzletnek tűnt a befektetési célból vett lakás (airbnb) ami ráadásul egy új (vagy vadkapitalista) területe volt az ingatlan hasznosításnak. Ebből az elején brutálisan meggazdagodtak ami aranyásó effektus lett. Ez értelemszerűen berobbantotta a hitelezést és elkezdte szűkíteni a bérlemények piacát is. Aki lakást adott ki, azok váltottak akár airbnb-re. Akik maradtak a bérlemény kiadásánál, ők meg a szűkülő piac miatt tudtak árakat növelni. Ez pedig megint jó üzletnek tűnt, szóval még tovább növelte az érdeklődést a lakások iránt. Aztán megjelentek a pánikolók akik váltig állították, az ingatlanárak növekedésének soha sem lesz vége (lol - legnagyobb butaság) ami még tovább préselte az árakat. Ez közben elindította a kivándorlást, hisz a kevésbé képzett réteg ezt már nem tudta megfizetni. Ők mentek Németbe, Ausztriába, Angliába... Ezzel pedig elérkeztünk a munkaerő hiányhoz ami újfent problémákat okoz, hisz a béreket növelni kell. A bérek növekedése pedig mit hoz magával? Újabb ingatlanár emelkedést... (lást egy-két éven belül Győrt) Viszont vannak területek ahol nem lehet emelni a béreket (állami szektor, kisebb kkv-k, szolgáltatók), ergo nekik marad a csőd/leépítés/stb (elég csak az orvosok helyzetét megnézni most).

De akkor kitérek a lufira, konkrétan az ingatlanpiaci buborékra. Alapvetően akkor beszélünk ingatlanpiaci buborékról ha a kereslet megnő (lásd fent) de a kínálat nem tart lépést vele. A kínálat ugye mindig lassabban reagáló oldal de a magas kereslet és a magas várható megtérülés miatt ez csábító területté válik és beindul az építés/fejlesztés. Viszont van egy szint ami felett már nem fog elkelni egy adott lakás, ami ha építés után maradt meg, az gyakorlatilag bukás lesz (itt nem csak az ár számít, egy kamatláb emelés is hazavághatja a 600-900ezres négyzetméter árakat). Ekkor a befektető nem tudja fizetni a hiteleit/hitelezőit és kipukkan a lufi. Ez leállítja az építkezéseket, a futó projekteket és az árak normalizálódnak a piaci térnek megfelelően. Átlag 13 évente van ingatlanlufi pukkanás és mindegyiket kivétel nélkül meredek áremelkedés előzi meg (lásd az elmúlt évek) + erősen mozgatják tömegpszichológiai hatások (lásd kriptovaluta)...

De amúgy józan paraszti ésszel: szerinted melyik panel ér a fővárosban négyzetméter áron dupla annyit mint az átlag kereset? Ezeket nem azért veszik mert jó deal, hanem azért mert azt hiszik, most MÉG JÓ deal. Nem mindegy...

morph on deer 2019.02.13. 15:19:13

@Kivlov:
“Csakhogy ő nem vallotta be a népnek! :D”

Milyen “népnek” mit nem “vallott be”?

Először is NEM bevallást hallottál, - ha hallottad egyáltalán, de talán jobb lenne, ha olvasni próbálnál.. - hanem azt hallottad, hogy súlyosan LECSESZTE azokat az elvtársakat, akik miatt nem lehet lépni, akiknek a töketlenségei miatt hazudozni kell, többek közt.

Ebből mi tartozik a “népre”?

Arról volt szó, hogy az ilyen-olyan pártszempontok miatt nem sikerül döntést hozni az érdemi dolgokról, mert valaki mindig akadékoskodik!
Arról volt szó, hogy mivel halogatták a döntéseket és a kényes kérdéseket, nem kormányoztak valójában, és “elkúrták” amit lehetett!

Mindezt azoknak mondta akikre tartozik, akik ebben tevőlegesen is részt vettek.
Továbbá közölte velük, hogy vagy összekapják magukat, vagy ő nem vesz tészt tovább a sunnyogásban!

Ez volt a dolog lényege, és nem hyónás, meg vallomás, vagy valami hasonló.
Kimondta, hogy hibáztak, elkúrták, és az utolsó utáni pillanatban van a helyzet!

Ebből szerinted mi az, amit a “népnek” krllett volna elmondani az érdekeltek helyett?

Kivlov 2019.02.13. 15:29:13

@morph on deer:
Fentebb írta egy vörös kolléga, hogy ferkó "legalább bevallotta" hogy nem csinált semmit stb.
Erre írtam, hogy nem bevallotta, hanem lebukott. Ha be akarta volna vallani, akkor nyilvánosan mondja el.

morph on deer 2019.02.13. 20:43:02

@Kivlov:
Értem.
Továbbra is áll viszont, hogy ott “vallomásról” szó nem volt, ott lecseszés zajlott, a dolgok tisztázásának szándékával, meg egy ultimátum a töketlenkedőknek.
Igen, “egymás között”, - ha jól emlékszem 110-en voltak jelen, beleértve a teljes emeszpés vezérkart. Én ezt aligha nevezném titkosnak.

Nem tudom, miért lett volna jobb ugyanezzel kiállni a placcra, a “népnek” nem hiszem, hogy erre szüksége lett volna. Ez nem a közvéleménynek készült tájékoztató volt, sem nem coming out, ez annak a személynek az indulatos dumája volt, aki besokallt a “böszmeségtől”.

Legfeljebb a “lebukott” dumát tette volna okafogyottá, de a végeredményen nem változtatott volna szemernyit sem.
Akkor orbán mindenképpen vért akart látni, - képletesen! - így is, úgy is indult volna a karaktergyilkosság.

Szerintem akkor kellett volna felállnia és otthagyni az elvtársakat, és összehozni egy saját pártot, mert az akkor talán jelenthetett volna valamit.

Eszembe sincs mentegetni a faszságokat, nincs mit ugyanis.
Csupán azért fejtegetem a dolgot, mert - szerintem - ez volt a jelentése a dolognak, semmi értelme a mellébeszélésnek. Erről aztán tőlem ki-ki azt a következtetést vonja le, amit akar, de legalább a szöveg helyes értelmezése alapján.

El lehet olvasni, a szöveg megtalálható pár helyen szerintem most is.

Kivlov 2019.02.14. 07:49:53

@morph on deer:
Engem hidegen hagy a sztori.
Csak eléggé fura, amikor a ballibbantak úgy akarják eladni Öszödöt, hogy az egy "gyónás szerű", bevallás, lelkiismereti dolog volt. Nem.